[ feláll, komolyan tekint] engem nem érdekelnek a szüleim.. hisz sose voltam igazi lányuk.. csak 10 éven át folyamatosan kiképeztek..minden napos edzések..egész napon át.. nekem ők csak edzők..vagy még annyi se.. a bátyus az mindig is bátyus marad.. és nem érdekel ha te ezt nem érted meg.

[könnyezik] Igen, folyton ezt csinálták anyáék..És öcsi engem is megvédett néha..

mindig dicsekedtél azzal ha valamit jobban csináltál meg.. de én akkor levoltam erősen szidva ha dicsekedtem mert az édes drága szüleink annyit mondtak " egy Akemi nem ilyen beképzelt" blabla.. bezzeg a bátyus mindig kiállt mellettem..mindaddig a napig..

a bátyus erről nem tehet.. [ mosolyog majd vissza gondol a bátyjával töltött szép időkre]

Mert folyton az öcsivelvag yelfoglalva, velem is elkezdtél ellenségesen videlkedni..

mert? [ rá néz, könnyeit letörli]

Én eleinte melletted álltam, mint tesó a tesó mellett,   de már ez abbamarat, mert...[abbahagyja]

[ lehajtja a fejét] lehet.. de nekem a bátyus halála még mindig olyan, mintha tegnap lett volna.. miért nem lehet ezt megérteni? soha senki se értett meg.. és nem is fog.. ezért nem voltam szinte soha a családdal.. szinte ez nem is mondható családnak.. 

[reménytelen fejjel néz Leilára] Húgi...reménytelen eset vagy..

és? ők élnek és beszélni se beszélek nagyon velük.. de a bátyus.. az bátyus..és ő marad számomra a legfontosabb..